2017. augusztus 17., csütörtök

Betliar (Betlér), SzG3


Domica után ide érkeztünk. A kastély előtt parkoló (parkolási díjjal, ez szinte mindenhol így van, az ettől eltérőket majd külön jelzem). A kastélyról többek között azt kell tudni, hogy ez Szlovákia egyik leglátogatottabb kastélya. A pénztár nem a kastélyban található, hanem ahogy elérjük a bejárattól a kastély előtti francia kertet, rögtön jobbra kell fordulni, a volt gazdasági épületben található. Alapvetően nem régi a kastély, az eredete csak a XVII. századra tehető. Az 1945-ös államosításig csak az Andrássyak tulajdonában volt folyamatosan. A kastély körül ma egy 57 hektáros (nagyon gondosan kezelt) angol park található. A parkban főleg az tetszett, hogy egy élő park, patakok folynak át rajta. A faállománya is nagyon szép. Az egyéb kastélyokhoz hasonlóan itt is francia kert található a kastély előtt, egy szép szökőkúttal. A II. VH után nem rabolták ki a kastélyt, nem gyújtották fel, stb, hanem a teljes belsőt megőrizték. Ha egyáltalán valamit fel lehet hozni negatívumként, akkor az az, hogy egyes termek talán kissé túlzsúfoltak, de ez max. abból eredhet, hogy nagyon sok bemutatni való van. Ha összegezni kellene, ez egy kihagyhatatlan hely, ha valaki erre jár, mi pedig direkt e miatt (is) erre kerültünk. Úgy a külcsín, mint a belbecs páratlan! 

Vissza a főoldalra (katalógus)

Beszámoló Fotóalbuma ITT található!

- az Andrássy kastély:











 a könyvtár












- templomok a faluban:

 evangélikus templom
 evangélikus templom
rk. templom

Vissza a főoldalra (katalógus)

1 megjegyzés:

  1. Néhány éve jártam itt, engem teljesen elbűvölt, sajnos pont a parkra nem volt már időnk. Talán egyszer még sikerül eljutni.

    VálaszTörlés