2017. augusztus 18., péntek

Szlovák Paradicsom, Szepestamásfalvi kilátó, a Hernád völgye, SzG3


Egy újabb bakancslistás hely! A Szlovák Paradicsomba már eljutottam nemrég, igen jó túra volt!, de az egész táj jelképének ez a kilátóhely tekinthető, szinte mindig ezzel a képpel mutatják be ezt a helyet. Ha kifejezetten a kilátóhoz akarunk menni, akkor egy Durkovec nevű helyet kell keresni, onnan ugyanis szinte majdnem vízszintesen el tudunk jutni a kilátóhoz, végig a völgy peremén haladva (itt ingyenes a parkolás). Ellenkező esetben Cingovtól kell felfelé menni a sárga úton, ami kb. 200 m szintkülönbséget jelenthet. Itt kívánok kitérni arra a szerintem nem túl jó gyakorlatra, hogy az egyes turisztikai célok közötti távot nem km-ben adják meg, hanem időtartamban. Ez azért nem jó, mert a km az egy konkrét dolog, a táv időtartama pedig igen sok dologtól függ (kor, útviszonyok, erőnlét, stb). A Tátrában egy másfél órának jelzett utat kb 3 és fél óra alatt tettünk meg (ráadásul lefelé), mivel az út úgy volt kikövezve, hogy csak zergeként ugrándozva lehetett közlekedni rajta (erről többet majd ott). Visszatérve ide. Ha Durkovecet megtaláltuk (eléggé kihalt hely), onnan úgy 40 perc a kilátó, az út fele szép erdőben megy, majd kiérünk a Hernád áttörésének a peremére. Innen láthatjuk, hogy hány métert spóroltunk meg felfelé a cingovi változathoz képest. Elérve a Tamásfalvi kilátóhoz, tényleg pazar kilátás tárul elénk. Vigyázat: nincs korlát és mint mondtam, kb. 200 m szakadék van alattunk! Itt találkoztunk magyarokkal (ezt csak tényként jelzem). Most kivételesen ide csatolom a kilátó alatti Hernád szakasz megtekintését, mert azért nem érdemes új bejegyzést nyitni. A cingovi parkolás fizetős. A parkolóból kb 15 perc alatt le lehet jutni a Hernádhoz. Kicsit zavaros a tájékoztatás, a híd előtt kell elkanyarodni a Hernád áttöréséhez és nem utána (az zsákutca). Erről a szakaszról nincs sok írnivaló, jó sétaút (és kerékpár út), mi is csak azért jöttünk ide, hogy alulról is megnézzük a Tamásfalvi kilátót. Kb 40 perces séta a kilátó alá. Igazából innen kezdődnek a Hernád vad szakaszai, de sajnos a feleségem már nem bírja az ilyeneket, így csak idáig jöttünk. Egyébként csak jelzem: a Paradicsom vad szakaszait csak extrém sport biztosítással szabad látogatni, mivel eléggé veszélyes, bár jól ki van építve, de egy esetleges mentés nagyon-nagyon drága és csak helikopterrel lehetséges! Ez csak egy javaslat.
P.s.: néhány szó a szlovák strandkultúráról. A panziónkhoz legközelebb Vrbov strandja volt, ide többször is eljöttünk. Azt tudni kell, hogy Szlovákiában az utóbbi időkben kiépült egy hatalmas fürdő struktúra, ebbe beleértve a csúszdaparkoktól kezdve a hagyományos strandokig minden félét. Ez inkább az utóbbi. Chip-es karkötővel lehet bemenni és komoly pótdíjat kell fizetni, ha valaki túllépi az előzetesen befizetett időt. Két része van: a nyári, ez a hagyományos strand és egy gyógyfürdős rész, ezeket külön programozzák a karkötőbe. Mi csak a nyári részre mentünk. Maga a strand egy fenyőerdő oldalában található, nagyon sok medencével. Mi azt a medencét használtuk amelyik kb 120 cm mély (Lili miatt) és 30 fokos termálvízzel van feltöltve. Egyszerűen fantasztikus. De mi a lényeg, ami miatt magyar strandra nem megyek: itt csend van, senki nem üvölteti a saját magnóját, a büfék is csendben vannak, maga a strand sem üvöltet zenét, de még csendeset sem. Nincs szemét, a medencék tiszták. Egyébként egész Szlovákiában csend van, ami megfizethetetlen! Tehát: ezt a strandot kifejezetten ajánlom, ha valaki a Tátra közelében van és strandolni akar!

Vissza a főoldalra (katalógus)

Beszámoló Fotóalbuma ITT található!

1. a Tamásfalvi kilátó:







 innen néztünk fel a kilátó felé




- a Hernád völgye:




 a kilátó a kis rét felől





Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése