2017. augusztus 17., csütörtök

Dlhá Ves (Gömörhosszúszó), Jaskyňa Domica, SzG3


Végre eljutottam oda, hogy rendeztem a fényképeket és elkezdhetem a beszámolókat az idei szlovák nyaralásunkról. Igen érdekes dolgok fognak majd kiderülni az egyes beszámolók kapcsán (sajnos ránk nézve szinte mindegyik kedvezőtlen lesz, de erről nem én tehetek). Az lesz a legjobb ha időrendben haladok majd. Szlovákia egyébként egy kézenfekvő megoldás, de viszonylag kevés magyarral találkoztunk. Ennek egyik oka az lehet, hogy ha úgy igazából abból áll a nyaralás, hogy sok helyre elmegyünk és megnézzük azokat, akkor már nem olyan olcsó ország, mint korábban volt. A csehek kb 20-30 %-al olcsóbbak. Nem biztos, hogy mindent az Euróra lehet fogni, ha bemegy valaki egy közértbe, akkor eléggé jó árakkal találkozik (talán túl sok dolgot néztünk meg, de hát ezért mentünk oda). A Tátrába terveztük a nyaralást, helyileg ott is voltunk, de - később részletezendő okok miatt - ott viszonylag keveset voltunk, zömmel a Szepességben kirándultunk. Ezt nem azért mondom, mert nem volt jó, csak a tények miatt. Igen jól éreztük magunkat és több bakancslistás helyet is ki tudtam pipálni, ami korábban valamilyen ok miatt kimaradt.
De térjünk rá Domicára. Itt utoljára a gimnáziumi őszi kirándulás alkalmából jártam (jó régen) és valamiért igen kellemes emlékeim voltak róla. Most direkt erre kanyarodtunk e miatt, valamint a betléri kastély miatt. Igazából ez volt az egyetlen olyan pont, ahol egy kis hiányérzetem támadt, ugyanis a barlang egyik fénypontja a csónakázás lett volna benn, de ez vízhiány miatt nem valósulhatott meg. Szerintem ilyenkor olcsóbban kellene adni a belépőket. Fontos: a jegyeket minden barlangnál az aktuális túra előtt fél - negyed órával korábban kezdik csak árusítani (tehát nem lehet előre jegyet venni mondjuk egy 4 órával későbbi túrára és addig mást megnézni. Az is igaz, hogy minden jelentkezőt fogadni tudnak, olyan - úgy látom - nem nagyon lehet, hogy valaki nem jut be, mert elfogytak volna a jegyek). A barlang amúgy nem csúnya, de valahogy nem tűnt élőnek, a cseppkövek is mattok voltak. Ez lehet annak is az oka, hogy korábban a rossz vízelvezetés miatt többször is betört a víz a barlangba és nagy károkat okozott. Volt hogy 3 évre le is kellett zárni. Az ott hallott vélemények szerint az aggteleki Baradla barlang szebb. Úgy legyen! Ettől függetlenül meg lehet nézni, de ha valaki egyiket sem látta, szerintem is nézze meg az aggtelekit.

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)
Ez itt egy hirdetés: professzionális angol és német nyelv oktatás Budapesten!
Klímaszerelés Budapesten és környékén

A Beszámoló Fotóalbuma ITT található!

 Lili kaptat fel a bejárathoz







 Lili a barlangban



Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)
Ez itt egy hirdetés: professzionális angol és német nyelv oktatás Budapesten!
Klímaszerelés Budapesten és környékén

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése