2016. április 9., szombat

Kolárovo (Gúta), a hajómalom múzeum, SzG3


A hajómalom múzeumot viszonylag nehéz megtalálni, mivel (legalábbis én) nem láttam útba irányító táblákat. Ha ilyen nincs, akkor a falun átvezető főútról úgy a falu közepénél (itt látható egy kisebb panelházas terület) le kell észak felé menni, majd a gátra felhajtva meg kell nézni, merre is van a malom. A holtág másik oldalára, ahol a múzeum található, egy új és szép fahíd visz át. A hajómalmokról azt kell tudni, hogy egy bizonyos időszakban rengeteg volt belőlük a Dunán és a nagyobb folyókon, amelyek szó szerint eltűntek. Ez sem eredeti, hanem másolat. A volt Komáromi Járási Építkezési Vállalat 1980-ban felkérte a Pozsonyi Szlovák Műszaki Főiskola Építészmérnöki Karának az építészet elméletével és történetével foglalkozó tanszékét egy hajómalom tervének a kidolgozására. A hajómalmot eredeti méretében nem tudták kivitelezni, mivel itt nem a tényleges őrlés volt a cél, hanem az iparág bemutatása. Ezért egy kicsit nagyobb méretben készült el, mintha eredeti lenne. Ez a bemutatás miatti hely miatt kellett. Amúgy igyekeztek eredeti anyagokat használni.

A parti részen egy kis skanzen szerűség található. Azért írok skanzen szerűséget, mivel eléggé eklektikus a kialakítása, kissé rendezetlen, nem igazán lehet tudni, ez skanzennek készült volna, vagy egy hétvégi buli hely, ahol lehet kondérozni és a sok asztalnál és padnál egy jót piknikezni. Az azért jó, hogy az egészért nem kérnek pénzt, csak magáért a hajó múzeumért (felnőtt: 2 Euró, gyerek: 1 Euró). Most viszont az nem volt nyitva, viszont ki volt írva egy telefonszám, valószínűleg azt felhívva kijön valaki és meg lehet nézni a hajómalmot. A hely megtekintése után lehet egy jót sétálni a kiöntések mentén (van jó út) és jó fotókat is lehet készíteni.

Vissza a főoldalra (katalógus)

 a hajómalom múzeum bejárati hídja
 a hajómalom múzeum bejárati hídja
a hajómalom múzeum bejárati hídja
 a holtág
 a holtág
a hajómalom múzeum bejárati hídja
a hajómalom múzeum
a hajómalom múzeum
a hajómalom múzeum
a hajómalom múzeum
a hajómalom múzeum
a hajómalom múzeum
a hajómalom múzeum
a hajómalom múzeum
a hajómalom múzeum
a hajómalom múzeum
a hajómalom múzeum
a hajómalom múzeum
 a hajómalom múzeum melletti ártéri terület
 a hajómalom múzeum melletti ártéri terület
 a hajómalom múzeum melletti ártéri terület
 a hajómalom múzeum melletti ártéri terület
 a hajómalom múzeum melletti ártéri terület
a hajómalom múzeum melletti ártéri terület

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése